Az egész nyár egy szempillantásnak tűnt, gyönyörű szeptemberünk és nagyon színes októberünk volt, hosszú hétvégével, pólós, napsütéses, kertben reggelizős napokkal.
Majd eljött a november, amikorra is be lett már a nyáron tervezve a ház átvezetékezése, ugyanis ennyi elektromos berendezést nem bír el a régi vezeték a falban.
Nagyon szépen felsültem a hét órára beígért vacsorával a nyáron, nem egyszer, ugyanis a sütő nem melegedett, az indukciós lap toszott működni…még az volt a „szerencse”, hogy csak 14 vendég volt, de mindenki a csillagos eget várta, majd bámulta. Ezúton is köszönöm az 5 billió csillagomnak, hogy elvarázsolták a vendégeket.
Szóval november 2-án elkezdtem összedobozolni a házat, másnapra vártam már a fiúkat, reggel 7-re, akik aztán 3, 5 héten keresztül jóban-rosszban mellettem álltak, reggeltől késő estig, vagy akár hajnalig is. Igen, barátok lettünk, tűzbe tenném értük a kezemet. Amióta ide költöztünk, ismerem őket, Miki és Ricsi.
Hétfőn reggel jöttek, estig dobozoltunk, amikor is hívott a villanyszerelő, hogy szerdán nem jönnek (holott másfél hónapja le volt beszélve, hogy november első két hetére nem fogadok vendégeket), de még pénteken se, majd csak következő hét hétfőn…Telefon kétszer repült a falnak, az ajtó pedig négyszer csapódott be (nem magától, s jelzem, nem vagyok egy ideges típus).
Másnap a fiúknak köszönhetően jött egy másik villanyszerelő, aki azon nyomban neki is fogott a vésésnek, boldog volt a lelkem…pedig alig láttam a portól a házban.
Közben kitaláltam – a fiúk a megmondhatóik, hogy ötleteim mindig vannak, hol örvendetesek, hol kevésbé -hogy a konyhában szedjük fel a több, mint 100 éves hajópadlót. Nekiláttunk. Én szedtem fel az elsőt és az utolsót is (jó pár nappal később), és így volt ez minden munkával, a meszeléssel, a padlólerakással, a padlón az első festés nyommal, a lakkozással, a tornácon a vakolatvakarással….még ha nem is tökéletes így utólag, nagyon nagy öröm és büszkeség, hogy olykor vérrel és verejtékkel, de mindent együtt csináltunk és mindenből bőséggel kivettem a részemet.

Minden jól alakult, mígnem a villanyszerelőt elvesztettük a hétvégére, úgy négy napra…nem részletezném az okokat, de én szombat estére felmondtam. Se áram, se meleg nem volt itthon, a fiúkat délután hazaküldtem és bebújtam a paplan alá. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felmentem Pestre egy barátomhoz, ahol csak egy napot töltöttem, de az elég volt, hogy újult erővel térjek haza, ahol még vasárnap is reggel 7-től folyt a munka. Mikiék előkerítették a villanyszerelőt és mindenki dolgozott, mint a kis angyal.

Nem tudom kinek van tapasztalata a hajópadló lerakásban, na nekem nem volt. Naivan azt gondoltam, hogy azt csak úgy összepattingatja az ember és pikkpakk le is van rakva…hát nem így történt. De becsületünkre váljék, hogy két kalapáccsal és két ácskapoccsal – amelyből az egyik túlélte és a konyha falát díszíti – no meg úgy 700 szöggel és kb. 250 csavarral nagyon klasszul leraktuk a padlót. Volt olyan éjszaka, hogy kitűztük célul, addig nem fekszünk le, amíg be nem fejezzük (30 nm-es konyháról beszélünk és akkor jártunk a felénél). Hajnal kettőkor, amikor már mindkettőnknek véraláfutásos volt a térde és a „jajédesanyám” felkiáltások minden percessé váltak, konstatáltuk, hogy bizony nem elég a hajópadló.
Másnap irány Eger és a targa tetős kisautóval, bizony elhoztuk a még szükséges 5 db padlót.

Közben Ricsinek egy szerencsétlenség következtében kiégett a háza, gyorssegélyt nyújtottunk, de itthon ketten maradtunk a rengeteg munkára Mikivel. Felváltva meszeltünk, villanyszerelőnek asszisztáltunk, vakolatot kapartunk, gletteltünk a tornácon, szegőlécet vágtunk…

A padlófestéshez már egy kis vérfrissítésre volt szükségünk, így egy barátom besegített. A színkiválasztással úgy negyed órát tobzódtam a festékboltban, már magamra szóltam hangosan, hogy „Na, Dorka, azért az elmúlt időszakban ennél nagyobb dolgokat is el kellett döntsél…úgyhogy legyen a konyak – csak ha kiborul a konyak, ne látszódjék 🙂 ” Így lett kvázi narancssárga a padló színe és most is azt mondom, jó döntés volt.
Ehhez jöttek a tégla falak, ami a konyhapult lábait adják. Megálmodtam a borovi fenyőt munkapultnak, de aztán az árát megtudakolván gyorsan lemondtam róla.
Így lett natúr tölgy, fal hosszan, hogy kis reggeliző pultunk is legyen Abigéllel az ablak előtt, hogy télen lássuk a hóesést, tavasszal a madarakat, nyáron pedig a szépséges lugast.

Eltelt három hét, a végét jártam, felváltva voltunk olykor nyűgösek, de mindig hajtott előre, hogy hamarosan kész, Abigél hogy fog örülni az átrendezett szobájának, én a konyhának és egyáltalán, a frissen meszelt ház illata, no meg a megfelelően elhelyezett világítás így télire, boldogság.

Eltelt három hét, eggyel több, mint amire terveztük, mondjuk csak a villanyszerelést és meszelést, de még hozzá jött a padlólerakás, Abigél hazatért és örült mindennek, óriási dicséreteket kaptunk tőle mindhárman. Igaz, hogy a szobája nem rózsaszín, de egyelőre beéri az akrilfestékkel lepingált, rózsaszín villanykapcsoló kerettel is. Eddig…

Palacsintasütéssel avattuk fel a konyhát, tartott az öröm és fellélegzés úgy egy órát….amikor is hívott a szomszédasszony, hogy „Dorka, égetsz valamit hátul a kertben, valami furcsa robajt hallok úgy 2-3 órája hátulról…?”

folyt.köv. hamarosan, mert ennek a sztorinak még nincs végkifejlete…

Comments are closed.